Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Kelen Károly
2018. szeptember 24.

Nem sikerült a 64 közé jutni – Orlando, nyílt bridzsvilágbajnokság

Az orlandói világbajnokság második napján újabb ötven leosztást játszottak a csapatok. A LoveBridge nem volt esélytelen. Guadaloupe ellen ugyan kikapott 6,28–13,72-re, de aztán két győzelem következett, 17,84 és 12,83 győzelmi pontot szerezve. Ekkor a 69. helyen állt a csapat 71,22 ponttal. Úgy számoltam, hogy 93 VP kell a továbbjutáshoz, tehát valamivel ötven százalék fölötti két meccs kellett volna. (Végül a hatvannegyediknek 92,31 VP-je volt.) Sajnos egy nagyon erős csapat következett, a Rose, amelyben két bolgár párost szponzorált minden idők első női nyílt világbajnoka Rose Meltzer (2001-ben Bermuda-kupát, 2006-ban Rosenblum-kupát nyert). Az 1,85–18,15-ös vereség véget vetett a reményeknek. Az utolsó meccsen – Fischer Brigitta is asztalhoz ült Talyigás Péterrel – Team Canada legyőzése 13,72–6,28 arányban a 78. helyhez volt elegendő.
Kelen Károly
2018. szeptember 23.

Elkezdődött a vb – Orlando, nyílt bridzsvilágbajnokság

A floridai Narancsvidék központja, Orlando ad helyet a 11. nyílt bridzsvilágbajnokságnak (World Bridge Series). A bridzsvilágbajnokságok rendszere mostanában a következőképpen néz ki.
A páratlan években rendezik meg a csapat-világbajnokságot, azaz a Bermuda-kupát (1950-ben Bermuda volt az első vébé színhelye), amelyen a kontinensek bajnokságának legjobbjai mérhetik össze tudásukat. Összesen 22 csapat játszik, a legtöbb az Európa-bajnokságról jut be: hét – ha a mi földrészünkön rendezik a vébét, a házigazdával együtt nyolc európai ország – válogatottja vehet részt. (Ilyenkor rendezik a női világbajnokságot is, amelynek Velence-kupa a neve az 1974-es első verseny színhelye nyomán, a szeniorok pedig a d'Orsi-kupért játszanak.)
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2018. szeptember 21.

Barangolás Oktáviában – csapatbajnokság 2018 2. játékhét

Az I/A-ban két forduló után már csak a mezőny negyede veretlen, de most nem voltak akkora meglepetések, mint a nyitó körben. De sorozatunkban szokás szerint nem pusztán a legfelsőbb osztállyal foglalkozunk: eredmények, tippek, partik a csb második játékhetéről.
Sebes Gábor
2018. szeptember 19.

Pulai anzix

Szóval van, ami még a Mastercarddal is megfizethetetlen, legfeljebb Spar- és Lidl-pontokkal. Tökéletes idő, remek szervezés, nyugodt partner (kellett is!) és több, némi lelkiismeret-furdalás mentén vakargatható gyönyörű kutya. És persze remekbe szabott, megoldható partik. Is. Három emléktöredék, ami bennük közös, hogy mindhárom után úgy éreztem, jobb lenne nekem otthon.
Bozzai Bence, Gulyás Dániel
2018. szeptember 7.

Barangolás Oktáviában – csapatbajnokság 2018 1. játékhét

Megkezdődött a 2018-as csapatbajnokság. A III. osztályba 12 csapat nevezett, így keretes rendszerben zajlik a bajnokság: a legfölső és a legalsó divízióban 12-12 csapat játszik, a középső kettőben 16-16 két csoportra bontva. Összesen tehát 56 csapat kezdte meg a küzdelmeket a bajnoki címekért, az érmekért, a feljutásért, a kiesés elkerüléséért. A következő héten a pulai verseny miatt nincs forduló, utána viszont nincs megállás. Érdemes lesz követni elemző, tippelő sorozatunkat – főleg akkor, ha olyan vaskos meglepetésekkel folytatódik a bajnokság, mint amilyeneket az első napon az I/A-ban láthattunk.
Bozzai Bence
2018. szeptember 3.

Barangolás Oktáviában – csapatbajnokság 2018 beharangozó

Szeptember első hetében kezdetét veszi a 81. Országos Csapatbajnokság. Immár hagyományosan írunk majd beharangozókat (egyúttal jósolunk), továbbá visszatekintünk egy-egy érdekes mérkőzésre, és természetesen nem maradhat el néhány parti elemzése se. Az első játéknap még csak amolyan bemelegítés, hiszen utána egy hét szünet következik (a pulai bridzsfesztivál miatt), és ez talán esélyt adhat, hogy a csapatok ténylegesen ráhangolódjanak a bajnokságra.
Kovács Gergely
2018. szeptember 3.

Lovagkereszttel tüntették ki Csepeli Miklóst

A Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozatával tüntették ki Csepeli Miklóst. Áder János, Magyarország Köztársasági Elnökének megbízásából Kásler Miklós miniszter a bridzs oktatását és népszerűsítését szolgáló több évtizedes, magas színvonalú tevékenysége elismeréseként adta át az állami elismerést Csepeli Miklós, az egykori Kandó Kálmán Főiskola nyugalmazott docense részére.
Bozzai Bence
2018. augusztus 22.

Piaci körkép – csb 2018

Utánajártunk, hogy a szeptember első hetében kezdődő csapatbajnokságon milyen változások várhatók a csapatok összeállításában. Piaci körképünkből kiderül többek között, hogy kik keresnek csapattársakat a III. osztályban, melyik párral erősít a Szigethy a legjobbak között, és végül azt is megtudjuk, hogy a szerző csapata milyen összeállításban kísérli meg a feljutást. Cikkünk rendszeresen frissül.
Honyek András
2018. augusztus 14.

17. Ifjúsági Bridzsvilágbajnokság – Wujiang, Kína – 5. nap

A csoportkör utolsó napjára két izgalmas meccs maradt és egy könnyebb, ilyen sorrendben.
Honyek András
2018. augusztus 12.

17. Ifjúsági Bridzsvilágbajnokság – Wujiang, Kína – 3–4. nap

Az elmúlt két nap eredményei: Kína 12 VP, Tajvan 12 VP, Thaiföld 14 VP, Anglia 13 VP, Hollandia 7 VP, Törökország 7 VP, Chile 14 VP, Indonézia 6,5 VP.